Helga és Vanda középiskolás koruk óta a legjobb barátnők. S míg Vanda gyakran érzi úgy, hogy elmerül a saját meggondolatlanságában, Helga maga a megfontoltság.
Tizenhat évesek voltak, amikor Helga összeismertette Vandával Pétert, óvodáskori pajtását. Olyan jól sikerült a bemutatkozás, hogy az azt követő két évben mindenhová együtt jártak, és minden apróságon nyerítve nevettek. Nem akadt olyan téma, amit ne vitattak volna meg.
Addig-addig beszélgettek, míg Vanda és Péter szép lassan egymásba szerettek.
Furcsa szerelem volt az övék, megelégedtek azzal, ha egy-egy túlzsúfolt szórakozóhelyen olykor egymáshoz nyomódott a testük. Búcsúzáskor viszont nemcsak arcon csókolták meg egymást, hanem egy villanásnyi időre a szájukat is összeérintették. Ez a röpke csók aztán szertartássá vált, ez jelezte, hogy már nem csak barátok. És bár sosem beszéltek róla, mindketten tudták, hogy együtt akarják leélni az életüket.
Helga nem örült a szerelmüknek. Nem csak a hármójuk barátságát érezte veszélyben: féltette Vandát, és főként Pétert.
Mivel bölcs volt és előrelátó, tisztán látta, hogy Vandának és Péternek nem lehet közös jövője. Ők ketten annyira különböztek egymástól, amennyire két ember csak különbözhet.
Vanda akaratos volt, Péter szelíd. Vanda nyughatatlan, gyorsan fellelkesült, aztán elkedvetlenedett, majd a kétségbeesése mélyén új szomjúság kerítette hatalmába, s ismét örömittasan járta a fellegeket. Az élete olyan volt, mint egy hinta: hol lent, hol fent, sosem állt meg középen.
Ezzel szemben Péter maga volt az állandóság. Nyugalmát nem zavarták meg apró-cseprő problémák, nem lelkesedett és nem búsult. Kedvelte ugyan a napfényt, de csak az árnyékban ülve élvezte igazán.
Péter természetes volt, Vanda teátrális. Vanda szenvedélyes, Péter inkább langyos. Olyanok voltak ők, mint a tűz és a víz, és Helga tudta, ha nem vigyáz, egyszer csak kioltják egymást. Hogy ez ne történhessen meg, megkezdte az aknamunkát.
Vandának arról beszélt, hogy Péter ugyan rendes fickó, de rém unalmas. Péternek meg azt sulykolta, hogy Vanda ugyan érdekes, de egy hisztérika.
Mesterkedését végül siker koronázta. Vanda megismerkedett Károllyal, és azon volt, hogy sikerüljön elfelejtenie Pétert. Károly ideális társ volt a feledéshez. A külseje Péterhez hasonlított: hollófekete haj, hófehér bőr, csupán az aranyszínű pöttyök hiányoztak a barna szeméből. A jelleme viszont Vanda személyiségének tükörképe volt.
Péter pedig találkozott Mártával, aki szőke volt, jóságos és kiegyensúlyozott.
*
Húsz év múlva a két barátnő Helgáék házában ülte meg Helga harmincnyolcadik születésnapját. Nem volt velük se férj, se gyerek, csak ők ketten. Kiültek a teraszra, iszogattak, és a régi időkről nosztalgiáztak.
Helga szinte sosem zárta a bejárati ajtót, s úgy este tíz körül motoszkálást hallottak az előszobából.
‒ Megnézem, ki tört be ‒ állt fel Helga, majd az előszobából örömteli kiáltást hallatott. ‒ Hogy kerülsz ide?
‒ Úgy emlékszem, ma van a születésnapod. Gondoltam, beugrom.
Az ismerős hangra Vanda is előjött, és ujjongva ugrott Péter nyakába.
Mindhárman kiültek a virágokkal borított teraszra, s csupán a hajnal első sugarainál döbbentek rá, hogy átbeszélgették az éjszakát. Az eltelt húsz év csupán egy pillanatnak tűnt, s nem hagyott nyomot a barátságukon.
Péter felállt.
‒ Ideje mennem.
Megölelte Helgát, aztán Vandához lépett. Amikor jobbról-balról megcsókolta az arcát, mindkettejüknek eszébe jutott az a harmadik, szertartásos kis csók, de nem merték megtenni. Sután ácsorogtak, arra vártak, hogy a másik talán bátrabb. Aztán Péter elköszönt.
*
A két asszony kilenc körül ébredt. Kávéjukat kortyolgatva csendes meghittségben üldögéltek a konyhában.
Aztán egyszer csak megszólalt Vanda.
‒ Baj van. Azt hiszem, újra beleszerettem Péterbe.
Helga felnevetett. Gúnyos és felsőbbrendű próbált lenni, és szívből remélte, hogy sikerült.
‒ Ez csak egy hangulat! Becsapod magadat, azt hiszed, megint tizennyolc éves vagy!
Vanda nem reagált a gúnyra, mintha meg sem hallotta volna.
‒ Mindig Pétert szeretted jobban ‒ mondta csendesen.
Helga egy pillanatra meghökkent. Valóban jobban szeretné Pétert?
Valószínűleg ez így nem igaz, bár mindig is hitt Vanda megérzéseiben. Aztán rájött, hogy ez most más. Most nem intuícióról van szó, hanem egy megállapításról, és ebben ő a jobb. Vanda téved.
Vagy mégsem?
‒ Ugyan! ‒ mondta félvállról, hogy elbagatellizálja a barátnője kijelentését.
Ám hiába volt könnyed a hangsúlya, érezte, hogy Vanda nem hisz neki. Ezért aztán erőltetett vidámsággal folytatta.
‒ Egyébként sem értem, hogyan lehet szerelmesnek lenni egy negyvenéves férfiba, akinek magas a vérnyomása, ősz a haja, és emésztési zavarokkal küszködik.
‒ Ne kezd megint! ‒ kiáltott Vanda. ‒ Ezt már eljátszottad húsz évvel ezelőtt! Azt hiszed, annyira ostoba vagyok, hogy nem tudom? Előttem Pétert pocskondiáztad, neki meg engem!
Helga közbe akart vágni, de Vanda nem engedte.
‒ Tudom, tudom, előrelátó vagy, mint valami jós, és bölcs, akár Buddha.
Aztán sírva fakadt.
‒ Sokra mentél az igazlátásoddal! Boldogtalanná tettél! Miért avatkoztál bele az életembe? A korral én is bölcs lettem, és tudom, azért Károly a férjem, mert hihetetlenül hasonlít Péterre, és mégis teljesen más. És Péter azért választotta Mártát, mert egyetlen közös tulajdonságunk sincs!
Kifulladva lihegett, de nem tágított, csupán egy kicsit lassított.
‒ Ám elfelejtem neked, hogy manipuláltál bennünket, ha egyetlen kérdésemre őszintén válaszolsz. A legjobb barátnőd vagyok. Miért álltál mégis mindig Péter mellett, miért védted őt, és nem engem?
Helga érezte, ha most megpróbál kibújni a válasz alól, a barátságuk többé nem lesz a régi. Meglehet, továbbra is találkoznak majd, beszélgetnek, ám a gondolataikat már nem tárják fel egymás előtt. És az szörnyű volna. Így aztán hiába tudta, hogy Vandának nehéz lesz elfogadnia, amit mondani fog, őszintén felelt.
‒ Mert ő sérülékenyebb.
Vandának a döbbenettől egy pillanatra elakadt a szava, aztán felkiáltott.
‒ Sérülékenyebb? Azt mondod, ő a sérülékenyebb? Nézz rám! Hát lehet valaki sérülékenyebb nálam? Másból sem áll az életem, hol lent, hol fent! Az állandóságot hírből sem ismerem!
Hirtelen lecsendesedett, és rémülten nézett Helgára.
‒ Ezért ő a sérülékenyebb. Semmit sem tud az életről.
Egy ideig csendben üldögéltek. Aztán Vanda azt mondta.
‒ Mindig teátrális voltam, szenvedni is csak akkor tudtam igazán, ha volt közönségem. De remélem, azt tudod, az érzéseim valódiak voltak.
‒ Tudom ‒ felelte Helga, és titokban egy könnycseppet törölt ki a szeméből. Egész szívével sajnálta Vandát, és még soha nem szerette ennyire, mint ebben a percben.
*
Miután Vanda elment, Helga kiült a teraszra, és életében először becsaphatatlan, bölcs lelke mélyére nézett, és felfedezte benne a kételyt. Lehet, hogy rosszul döntött, amikor nem engedte, hogy a szívének legkedvesebb két ember egymásé legyen?
Tisztában volt vele, hogy nem a sírig tartó házasságukat akadályozta meg. Már rég elváltak volna, hiszen olyan különbözőek voltak, mint a föld és az ég.
De talán lett volna pár csodálatos, édenkerti évük… S akad-e a földön oly ostoba ember, aki ne adná akár az életét is néhány tökéletes pillanatért?
VÉGE
KEDVES TE, AKI MÁSKÉNT ÍRNÁD MEG EZT A NOVELLÁT!
A fenti írás az én verzióm. Most Te jössz!
Az eleje, vagyis ez a rész maradjon:
„Helga és Vanda középiskolás koruk óta a legjobb barátnők. S míg Vanda gyakran érzi úgy, hogy elmerül a saját meggondolatlanságában, Helga maga a megfontoltság.
Tizenhat évesek voltak, amikor Helga összeismertette Vandával Pétert, óvodáskori pajtását. Olyan jól sikerült a bemutatkozás, hogy az azt követő két évben mindenhová együtt jártak, és minden apróságon nyerítve nevettek. Nem akadt olyan téma, amit ne vitattak volna meg.
Addig-addig beszélgettek, míg Vanda és Péter szép lassan egymásba szerettek.”
Ezt a fenti részletet másold be a Te írásod elejére, és innen kell Neked folytatnod a novellát, mégpedig a Te elképzelésed szerint! Az írásodat közlöm a blogomon, és megosztom a facebook oldalamon. Az instagram oldalamon is jelzem, hogy Te írtad.
De vigyázz! Ugyanúgy közlöm le, ahogy megírtad. Nézd hát át akár tízszer is, hogy ne legyen benne helyesírási, nyelvhelyességi hiba.
Még valami: rasszista, valamint pornográf írásokat nem közlök.
Pontokba szedtem a teendőidet:
Kedveld és kövesd a facebookon az írói oldalamat (https://www.facebook.com/akodyzsuzsairo), kövesd az instagram oldalamat (https://www.instagram.com/zsuzsaakody/)
Lájkold Kétely című írásomat a facebookon és az instagramon
Írj novellát Kétely című írásom kezdő mondatai alapján (a kezdő mondatokat ne felejtsd el bemásolni a novellád elejére)
Adj címet az általad írt novellának
A nevedet és a novella általad adott címét írd az írásod elejére (úgy, ahogy én tettem)
Az írásod minimum 3000, maximum 7500 karakter legyen szóközökkel együtt
Times New Roman betűtípussal írj, 12-es betűméretben, word dokumentumban
Figyeld a honlapomat (akody.hu), mikor jelenik meg az írásod
A beküldés folyamatos (a facebook írói oldalamon jelzem majd, amikor lezárul)
Csak azokat az írásokat közlöm, amelyek a kiírásnak megfelelnek
A honlapomon a legtöbb látogató által olvasott írás szerzőjének nyereménye: két regényem, mégpedig a legelső (Földanyácska gyermekei) és a legújabb (A Völgyben).
Kedves Látogató! Tájékoztatunk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával a tájékoztatásunkat tudomásul veszed.ElfogadomAdatkezelési tájékoztató
Kétely
Ákody Zsuzsa
Kétely
Helga és Vanda középiskolás koruk óta a legjobb barátnők. S míg Vanda gyakran érzi úgy, hogy elmerül a saját meggondolatlanságában, Helga maga a megfontoltság.
Tizenhat évesek voltak, amikor Helga összeismertette Vandával Pétert, óvodáskori pajtását. Olyan jól sikerült a bemutatkozás, hogy az azt követő két évben mindenhová együtt jártak, és minden apróságon nyerítve nevettek. Nem akadt olyan téma, amit ne vitattak volna meg.
Addig-addig beszélgettek, míg Vanda és Péter szép lassan egymásba szerettek.
Furcsa szerelem volt az övék, megelégedtek azzal, ha egy-egy túlzsúfolt szórakozóhelyen olykor egymáshoz nyomódott a testük. Búcsúzáskor viszont nemcsak arcon csókolták meg egymást, hanem egy villanásnyi időre a szájukat is összeérintették. Ez a röpke csók aztán szertartássá vált, ez jelezte, hogy már nem csak barátok. És bár sosem beszéltek róla, mindketten tudták, hogy együtt akarják leélni az életüket.
Helga nem örült a szerelmüknek. Nem csak a hármójuk barátságát érezte veszélyben: féltette Vandát, és főként Pétert.
Mivel bölcs volt és előrelátó, tisztán látta, hogy Vandának és Péternek nem lehet közös jövője. Ők ketten annyira különböztek egymástól, amennyire két ember csak különbözhet.
Vanda akaratos volt, Péter szelíd. Vanda nyughatatlan, gyorsan fellelkesült, aztán elkedvetlenedett, majd a kétségbeesése mélyén új szomjúság kerítette hatalmába, s ismét örömittasan járta a fellegeket. Az élete olyan volt, mint egy hinta: hol lent, hol fent, sosem állt meg középen.
Ezzel szemben Péter maga volt az állandóság. Nyugalmát nem zavarták meg apró-cseprő problémák, nem lelkesedett és nem búsult. Kedvelte ugyan a napfényt, de csak az árnyékban ülve élvezte igazán.
Péter természetes volt, Vanda teátrális. Vanda szenvedélyes, Péter inkább langyos. Olyanok voltak ők, mint a tűz és a víz, és Helga tudta, ha nem vigyáz, egyszer csak kioltják egymást. Hogy ez ne történhessen meg, megkezdte az aknamunkát.
Vandának arról beszélt, hogy Péter ugyan rendes fickó, de rém unalmas. Péternek meg azt sulykolta, hogy Vanda ugyan érdekes, de egy hisztérika.
Mesterkedését végül siker koronázta. Vanda megismerkedett Károllyal, és azon volt, hogy sikerüljön elfelejtenie Pétert. Károly ideális társ volt a feledéshez. A külseje Péterhez hasonlított: hollófekete haj, hófehér bőr, csupán az aranyszínű pöttyök hiányoztak a barna szeméből. A jelleme viszont Vanda személyiségének tükörképe volt.
Péter pedig találkozott Mártával, aki szőke volt, jóságos és kiegyensúlyozott.
*
Húsz év múlva a két barátnő Helgáék házában ülte meg Helga harmincnyolcadik születésnapját. Nem volt velük se férj, se gyerek, csak ők ketten. Kiültek a teraszra, iszogattak, és a régi időkről nosztalgiáztak.
Helga szinte sosem zárta a bejárati ajtót, s úgy este tíz körül motoszkálást hallottak az előszobából.
‒ Megnézem, ki tört be ‒ állt fel Helga, majd az előszobából örömteli kiáltást hallatott. ‒ Hogy kerülsz ide?
‒ Úgy emlékszem, ma van a születésnapod. Gondoltam, beugrom.
Az ismerős hangra Vanda is előjött, és ujjongva ugrott Péter nyakába.
Mindhárman kiültek a virágokkal borított teraszra, s csupán a hajnal első sugarainál döbbentek rá, hogy átbeszélgették az éjszakát. Az eltelt húsz év csupán egy pillanatnak tűnt, s nem hagyott nyomot a barátságukon.
Péter felállt.
‒ Ideje mennem.
Megölelte Helgát, aztán Vandához lépett. Amikor jobbról-balról megcsókolta az arcát, mindkettejüknek eszébe jutott az a harmadik, szertartásos kis csók, de nem merték megtenni. Sután ácsorogtak, arra vártak, hogy a másik talán bátrabb. Aztán Péter elköszönt.
*
A két asszony kilenc körül ébredt. Kávéjukat kortyolgatva csendes meghittségben üldögéltek a konyhában.
Aztán egyszer csak megszólalt Vanda.
‒ Baj van. Azt hiszem, újra beleszerettem Péterbe.
Helga felnevetett. Gúnyos és felsőbbrendű próbált lenni, és szívből remélte, hogy sikerült.
‒ Ez csak egy hangulat! Becsapod magadat, azt hiszed, megint tizennyolc éves vagy!
Vanda nem reagált a gúnyra, mintha meg sem hallotta volna.
‒ Mindig Pétert szeretted jobban ‒ mondta csendesen.
Helga egy pillanatra meghökkent. Valóban jobban szeretné Pétert?
Valószínűleg ez így nem igaz, bár mindig is hitt Vanda megérzéseiben. Aztán rájött, hogy ez most más. Most nem intuícióról van szó, hanem egy megállapításról, és ebben ő a jobb. Vanda téved.
Vagy mégsem?
‒ Ugyan! ‒ mondta félvállról, hogy elbagatellizálja a barátnője kijelentését.
Ám hiába volt könnyed a hangsúlya, érezte, hogy Vanda nem hisz neki. Ezért aztán erőltetett vidámsággal folytatta.
‒ Egyébként sem értem, hogyan lehet szerelmesnek lenni egy negyvenéves férfiba, akinek magas a vérnyomása, ősz a haja, és emésztési zavarokkal küszködik.
‒ Ne kezd megint! ‒ kiáltott Vanda. ‒ Ezt már eljátszottad húsz évvel ezelőtt! Azt hiszed, annyira ostoba vagyok, hogy nem tudom? Előttem Pétert pocskondiáztad, neki meg engem!
Helga közbe akart vágni, de Vanda nem engedte.
‒ Tudom, tudom, előrelátó vagy, mint valami jós, és bölcs, akár Buddha.
Aztán sírva fakadt.
‒ Sokra mentél az igazlátásoddal! Boldogtalanná tettél! Miért avatkoztál bele az életembe? A korral én is bölcs lettem, és tudom, azért Károly a férjem, mert hihetetlenül hasonlít Péterre, és mégis teljesen más. És Péter azért választotta Mártát, mert egyetlen közös tulajdonságunk sincs!
Kifulladva lihegett, de nem tágított, csupán egy kicsit lassított.
‒ Ám elfelejtem neked, hogy manipuláltál bennünket, ha egyetlen kérdésemre őszintén válaszolsz. A legjobb barátnőd vagyok. Miért álltál mégis mindig Péter mellett, miért védted őt, és nem engem?
Helga érezte, ha most megpróbál kibújni a válasz alól, a barátságuk többé nem lesz a régi. Meglehet, továbbra is találkoznak majd, beszélgetnek, ám a gondolataikat már nem tárják fel egymás előtt. És az szörnyű volna. Így aztán hiába tudta, hogy Vandának nehéz lesz elfogadnia, amit mondani fog, őszintén felelt.
‒ Mert ő sérülékenyebb.
Vandának a döbbenettől egy pillanatra elakadt a szava, aztán felkiáltott.
‒ Sérülékenyebb? Azt mondod, ő a sérülékenyebb? Nézz rám! Hát lehet valaki sérülékenyebb nálam? Másból sem áll az életem, hol lent, hol fent! Az állandóságot hírből sem ismerem!
Hirtelen lecsendesedett, és rémülten nézett Helgára.
‒ Ezért ő a sérülékenyebb. Semmit sem tud az életről.
Egy ideig csendben üldögéltek. Aztán Vanda azt mondta.
‒ Mindig teátrális voltam, szenvedni is csak akkor tudtam igazán, ha volt közönségem. De remélem, azt tudod, az érzéseim valódiak voltak.
‒ Tudom ‒ felelte Helga, és titokban egy könnycseppet törölt ki a szeméből. Egész szívével sajnálta Vandát, és még soha nem szerette ennyire, mint ebben a percben.
*
Miután Vanda elment, Helga kiült a teraszra, és életében először becsaphatatlan, bölcs lelke mélyére nézett, és felfedezte benne a kételyt. Lehet, hogy rosszul döntött, amikor nem engedte, hogy a szívének legkedvesebb két ember egymásé legyen?
Tisztában volt vele, hogy nem a sírig tartó házasságukat akadályozta meg. Már rég elváltak volna, hiszen olyan különbözőek voltak, mint a föld és az ég.
De talán lett volna pár csodálatos, édenkerti évük… S akad-e a földön oly ostoba ember, aki ne adná akár az életét is néhány tökéletes pillanatért?
VÉGE
KEDVES TE, AKI MÁSKÉNT ÍRNÁD MEG EZT A NOVELLÁT!
A fenti írás az én verzióm. Most Te jössz!
Az eleje, vagyis ez a rész maradjon:
„Helga és Vanda középiskolás koruk óta a legjobb barátnők. S míg Vanda gyakran érzi úgy, hogy elmerül a saját meggondolatlanságában, Helga maga a megfontoltság.
Tizenhat évesek voltak, amikor Helga összeismertette Vandával Pétert, óvodáskori pajtását. Olyan jól sikerült a bemutatkozás, hogy az azt követő két évben mindenhová együtt jártak, és minden apróságon nyerítve nevettek. Nem akadt olyan téma, amit ne vitattak volna meg.
Addig-addig beszélgettek, míg Vanda és Péter szép lassan egymásba szerettek.”
Ezt a fenti részletet másold be a Te írásod elejére, és innen kell Neked folytatnod a novellát, mégpedig a Te elképzelésed szerint! Az írásodat közlöm a blogomon, és megosztom a facebook oldalamon. Az instagram oldalamon is jelzem, hogy Te írtad.
De vigyázz! Ugyanúgy közlöm le, ahogy megírtad. Nézd hát át akár tízszer is, hogy ne legyen benne helyesírási, nyelvhelyességi hiba.
Még valami: rasszista, valamint pornográf írásokat nem közlök.
Pontokba szedtem a teendőidet:
A honlapomon a legtöbb látogató által olvasott írás szerzőjének nyereménye: két regényem, mégpedig a legelső (Földanyácska gyermekei) és a legújabb (A Völgyben).