Nem zokogtam, amikor megtudtam. Aznap, hogy elhagyott, elsírtam minden könnyemet.
Azóta, hogy utoljára láttam őt, a munkába temetkeztem. A munkamánia nem volt sem új, sem idegen tőlem, de attól a naptól, hogy értesültem a haláláról, már nem csak nappal, hanem éjszaka is dolgoztam.
Alig ettem, de nem azért, mert nem volt étvágyam. Utáltam enni. Az asztalhoz ülve az agyam azon őrlődött, hogy hol rontottam el.
A hangulatom hullámzott, olykor üvölteni tudtam volna, máskor meg apátiába estem. De se ordítva, se magamba zuhanva egyszerűen nem hittem el, hogy ez megtörténhetett.
Egy-két hét után a koplalás és az álmatlanság okozta kín elviselhetetlenné vált, szédültem és zúgott a fülem, s a testi tüneteim már a munkabírásomat is befolyásolták: szakemberhez kellett fordulnom. Emlékeztem, hogy egy volt iskolatársam apja pszichológus, hozzá jelentkeztem be.
A miliő, amely egy jól fizetett analitikus rendelőjében fogadja a pácienst, nem volt ismeretlen előttem, gyerekként már jártam egy ehhez hasonló helyen. Az elegáns bútorokon és a pszichológus méretre készített öltönyén látszott, nem csak én hiszem azt, hogy jó helyen járok. Néhány szóval elmondta, ő kicsoda, s csak aztán kérdezte meg, miért jöttem. A bemutatkozása a jó benyomást erősítette bennem: szeretem tudni, kivel állok szemben.
E középkorú, a bal keze középső ujján köves pecsétgyűrűt viselő analitikus magyarázta el, hogy a gyásznak különféle szakaszai vannak. Az első a sokk, amikor az itt maradó nem hiszi el, hogy elveszítette, akit szeretett. A második fázis a harag, amikor a gyászoló a felelősöket keresi. A harmadik stádium az alkudozás: felsorolja, mit tenne meg, hogy még élhessen az, akit gyászol. A negyedik periódus a depresszió, melyre a tudatos emlékezés jellemző. Végül az ötödik szakasz következik: az elfogadás.
Többnyire így zajlik le a gyász folyamata, de ez nem törvényszerű. Nálam például felcserélődött, a második szakasszal indítottam, és dühöt éreztem, s majd csupán napok múlva jutottam el az első stádiumi tagadáshoz, amikor nem hittem el, hogy ő nincs többé.”
A részlet Egy csúnya nő című regényemből való. E-könyvben megtalálod: www.akody.hu
Kedves Látogató! Tájékoztatunk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával a tájékoztatásunkat tudomásul veszed.ElfogadomAdatkezelési tájékoztató
A gyász szakaszai
Kedves Naplóm!
„Meghalt a férfi, aki elhagyott.
Nem zokogtam, amikor megtudtam. Aznap, hogy elhagyott, elsírtam minden könnyemet.
Azóta, hogy utoljára láttam őt, a munkába temetkeztem. A munkamánia nem volt sem új, sem idegen tőlem, de attól a naptól, hogy értesültem a haláláról, már nem csak nappal, hanem éjszaka is dolgoztam.
Alig ettem, de nem azért, mert nem volt étvágyam. Utáltam enni. Az asztalhoz ülve az agyam azon őrlődött, hogy hol rontottam el.
A hangulatom hullámzott, olykor üvölteni tudtam volna, máskor meg apátiába estem. De se ordítva, se magamba zuhanva egyszerűen nem hittem el, hogy ez megtörténhetett.
Egy-két hét után a koplalás és az álmatlanság okozta kín elviselhetetlenné vált, szédültem és zúgott a fülem, s a testi tüneteim már a munkabírásomat is befolyásolták: szakemberhez kellett fordulnom. Emlékeztem, hogy egy volt iskolatársam apja pszichológus, hozzá jelentkeztem be.
A miliő, amely egy jól fizetett analitikus rendelőjében fogadja a pácienst, nem volt ismeretlen előttem, gyerekként már jártam egy ehhez hasonló helyen. Az elegáns bútorokon és a pszichológus méretre készített öltönyén látszott, nem csak én hiszem azt, hogy jó helyen járok. Néhány szóval elmondta, ő kicsoda, s csak aztán kérdezte meg, miért jöttem. A bemutatkozása a jó benyomást erősítette bennem: szeretem tudni, kivel állok szemben.
E középkorú, a bal keze középső ujján köves pecsétgyűrűt viselő analitikus magyarázta el, hogy a gyásznak különféle szakaszai vannak. Az első a sokk, amikor az itt maradó nem hiszi el, hogy elveszítette, akit szeretett. A második fázis a harag, amikor a gyászoló a felelősöket keresi. A harmadik stádium az alkudozás: felsorolja, mit tenne meg, hogy még élhessen az, akit gyászol. A negyedik periódus a depresszió, melyre a tudatos emlékezés jellemző. Végül az ötödik szakasz következik: az elfogadás.
Többnyire így zajlik le a gyász folyamata, de ez nem törvényszerű. Nálam például felcserélődött, a második szakasszal indítottam, és dühöt éreztem, s majd csupán napok múlva jutottam el az első stádiumi tagadáshoz, amikor nem hittem el, hogy ő nincs többé.”
A részlet Egy csúnya nő című regényemből való. E-könyvben megtalálod: www.akody.hu
Búcsúzom, kedves Naplóm, hamarosan találkozunk.
Vélemények, gondolatok küldése: hello@akody.hu