„Nézte a törölköző férfit, ahogy piros foltokat dörzsöl a csontszáraz bőrén, és megsajnálta.
– Mondd el, jobban leszel tőle ‒ ajánlotta.
A férfi bambán bámult rá, majd a dereka köré tekerte a vizes törölközőt, leült a fotelba, és mesélni kezdett. …
… Talán két-három hete jártam iskolába, vagyis szeptember közepe-vége lehetett, amikor Emma a lebilincselt kerékpáromon támaszkodva várt rám az iskola előtt.
„Megnőttél, mióta nem láttalak” – mondta nevetve, és én is nevettem, mert nem volt az olyan régen, csupán néhány hete. – „Ha jó fiú leszel, megnézheted, hol lakom.”
– Hogy nézett ki? Az a nő, Emma? – ült fel az ágyon Nikolett.
Rossz érzése volt. Hallott már gyerekmolesztálásról a menedékjogot kérőktől, és nagyon rosszul viselte; törni-zúzni szeretett volna dühében és tehetetlenségében.
– Már nem emlékszem – felelte Gábor.
Aztán Nikolett szemébe nézett, és kijavította magát.
– Minden egyes szeplőjére emlékszem. Csinos nő volt. Szelíd arcú, finom csontozatú, hosszú, vöröses hajú.
„Gyere” – mondta – „Megmutatom, hol lakom.”
Gyönyörű délután volt. Emma összeszerelte a diavetítőt, és a besötétített szobában képeket vetített a fehér falra azokról az országokról, ahol a férjével járt. Én akkor még nem jártam külföldön, teljesen lenyűgözött a látvány.
„Hogy lehet rossz ember, aki ilyen szép képeket készít?” – kérdeztem hitetlenkedve. – „A nővéreim azt mondták, vert a férjed.”
„Majd pár év múlva megérted, hogy van ez” – cirógatta meg az arcomat furcsa, elrévedő mosollyal. – „A volt férjem fotós, az a munkája, hogy fényképez. Ebből él. Nem vagy éhes? Mindjárt hat óra.”
„Farkaséhes vagyok.” – vallottam be.
„Te csak maradj itt, nézegesd a képeket, én kilépek a konyhába, és két perc múlva tálalva a vacsora.”
Isteni vacsora volt. Csirkepörkölt tarhonyával és csalamádéval. Soha életemben nem ettem finomabbat.
„Jó volt?” – kérdezte Emma, amint eltoltam magam elől a tányért.
„Király” – feleltem, mert valóban király volt.
Emma közelebb húzódott hozzám a székével.
„Most csináljunk valami olyasmit, ami neked is, nekem is nagyon jó lesz” – suttogta, és minden átmenet nélkül a nadrágomba nyúlt.
Másnap délután is ott várt rám az iskola előtt. Biztos voltam benne, azért jött, hogy bocsánatot kérjen. Rosszul végződött az este, és nem csak amiatt, hogy kihánytam a vacsorát.
De Emma nem kért bocsánatot. Azért jött, hogy a lakására hívjon. Ekkor értettem meg, hogy jót akar nekem, felnőttként szeret, úgy, ahogyan a nők a férfiakat szeretik. Én pedig gonosz voltam vele, hálátlan. De majd összeszedem magamat, és megmutatom neki, hogy nem hiába pazarolja rám a szeretetét.
És amikor fent a lakásban megint a nadrágomba nyúlt, összeszorítottam a fogamat, hogy visszatartsam a hányingeremet, és igyekeztem elképzelni, mit tesz ilyenkor egy igazi férfi…”
A részlet Minden harmadik kedden című regényemből való. E-könyvben megtalálod: www.akody.hu
Kedves Látogató! Tájékoztatunk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával a tájékoztatásunkat tudomásul veszed.ElfogadomAdatkezelési tájékoztató
A legocsmányabb tett
Kedves Naplóm!
„Nézte a törölköző férfit, ahogy piros foltokat dörzsöl a csontszáraz bőrén, és megsajnálta.
– Mondd el, jobban leszel tőle ‒ ajánlotta.
A férfi bambán bámult rá, majd a dereka köré tekerte a vizes törölközőt, leült a fotelba, és mesélni kezdett. …
… Talán két-három hete jártam iskolába, vagyis szeptember közepe-vége lehetett, amikor Emma a lebilincselt kerékpáromon támaszkodva várt rám az iskola előtt.
„Megnőttél, mióta nem láttalak” – mondta nevetve, és én is nevettem, mert nem volt az olyan régen, csupán néhány hete. – „Ha jó fiú leszel, megnézheted, hol lakom.”
– Hogy nézett ki? Az a nő, Emma? – ült fel az ágyon Nikolett.
Rossz érzése volt. Hallott már gyerekmolesztálásról a menedékjogot kérőktől, és nagyon rosszul viselte; törni-zúzni szeretett volna dühében és tehetetlenségében.
– Már nem emlékszem – felelte Gábor.
Aztán Nikolett szemébe nézett, és kijavította magát.
– Minden egyes szeplőjére emlékszem. Csinos nő volt. Szelíd arcú, finom csontozatú, hosszú, vöröses hajú.
„Gyere” – mondta – „Megmutatom, hol lakom.”
Gyönyörű délután volt. Emma összeszerelte a diavetítőt, és a besötétített szobában képeket vetített a fehér falra azokról az országokról, ahol a férjével járt. Én akkor még nem jártam külföldön, teljesen lenyűgözött a látvány.
„Hogy lehet rossz ember, aki ilyen szép képeket készít?” – kérdeztem hitetlenkedve. – „A nővéreim azt mondták, vert a férjed.”
„Majd pár év múlva megérted, hogy van ez” – cirógatta meg az arcomat furcsa, elrévedő mosollyal. – „A volt férjem fotós, az a munkája, hogy fényképez. Ebből él. Nem vagy éhes? Mindjárt hat óra.”
„Farkaséhes vagyok.” – vallottam be.
„Te csak maradj itt, nézegesd a képeket, én kilépek a konyhába, és két perc múlva tálalva a vacsora.”
Isteni vacsora volt. Csirkepörkölt tarhonyával és csalamádéval. Soha életemben nem ettem finomabbat.
„Jó volt?” – kérdezte Emma, amint eltoltam magam elől a tányért.
„Király” – feleltem, mert valóban király volt.
Emma közelebb húzódott hozzám a székével.
„Most csináljunk valami olyasmit, ami neked is, nekem is nagyon jó lesz” – suttogta, és minden átmenet nélkül a nadrágomba nyúlt.
Másnap délután is ott várt rám az iskola előtt. Biztos voltam benne, azért jött, hogy bocsánatot kérjen. Rosszul végződött az este, és nem csak amiatt, hogy kihánytam a vacsorát.
De Emma nem kért bocsánatot. Azért jött, hogy a lakására hívjon. Ekkor értettem meg, hogy jót akar nekem, felnőttként szeret, úgy, ahogyan a nők a férfiakat szeretik. Én pedig gonosz voltam vele, hálátlan. De majd összeszedem magamat, és megmutatom neki, hogy nem hiába pazarolja rám a szeretetét.
És amikor fent a lakásban megint a nadrágomba nyúlt, összeszorítottam a fogamat, hogy visszatartsam a hányingeremet, és igyekeztem elképzelni, mit tesz ilyenkor egy igazi férfi…”
A részlet Minden harmadik kedden című regényemből való. E-könyvben megtalálod: www.akody.hu
Búcsúzom, kedves Naplóm, hamarosan találkozunk.
Vélemények, gondolatok küldése: hello@akody.hu