Cseh Gabriella interjúja velem, Keszthelyről és rólam

Cseh Gabriella interjúja velem, Keszthelyről és rólam: https://moly.hu/merites-rovatok/kimeno-keszthely

 

– Eltelt egy hónap legutóbbi beszélgetésünk óta, és körülötted tényleg nem áll meg az élet. Július 2-a és 4-e között részt vettél a XIX. Mátyusföldi Fesztiválon. A szlovákiai Nagyfödémesen a háromnapos rendezvényen azonban nemcsak egy író-olvasó találkozó részese voltál, nagy megtiszteltetésben is részed lehetett.

– Az a pár nap emlékezetes időszaka az életemnek. Másodikán Száraz Pál nagyfödémesi íróval, kedves barátommal együtt egy remek hangulatú író-olvasó találkozón vehettem részt. Harmadikán pedig Nagyfödémes Község Önkormányzatának Képviselő-testülete „Nagyfödémes és Csabrendek testvértelepülések barátságának, együttműködésének elmélyítésében szerzett érdemeiért”Nagyfödémes Község Díszpolgára címet adományozott nekem. A községnek ez a legrangosabb kitüntetése, gondolhatod, milyen boldog voltam! A közösségi médiában az írói oldalamon tizenhatezren látták azt a reels-videót, amelyben végigzokogom az ünnepséget.

– Többször is vendége voltál már a fesztiválnak? Mit jelent neked Nagyfödémes? Van valamilyen személyes kötődésed a településhez vagy a szeretetteljes légkör az, ami fontossá teszi számodra a községet?

– A Mátyusföldi Fesztiválnak is voltam már vendége máskor is, Nagyfödémesnek meg számtalanszor. Úgy kezdődött, hogy az ottani Kultúrház akkori vezetője, Száraz Erzsébet, akivel akkoriban még nem is ismertük egymást, meghívott író-olvasó találkozóra. Az a szeretetteljes első találkozás a község lakóival, és az azt követő találkozások is könnyet csalnak a szemembe. Szlovákiai magyarnak lenni más, mint anyaországi magyarnak. Az ő életük kettős. A hazájuk Szlovákia, amit ugyanúgy szeretnek, mint mi Magyarországot, ám az identitásuk magyar, és mindent el is követnek annak érdekében, hogy megtartsák a magyarságukat. Nagyon kedvelem az ottani embereket, úgy megyek oda, és ők úgy fogadnak, mintha hazamennék. Aztán a sokszori találkozás mély barátsággá alakult Száraz Pál, Száraz Erzsébet, valamint a férjem és köztem. Amikor megkaptam az interjúra felkérő leveledet, akkor is épp együtt voltunk, ugyanis immár tizenöt-húsz éve négyesben barangolunk a Művészetek Völgyében. Fel is olvastam nekik az első két kérdésedet, hiszen ez tulajdonképpen róluk szólt.

– Néhány éve a gyönyörű természeti környezetben fekvő Csabrendek nagyközség is díszpolgárává avatott.

– Az egy nagy csoda volt az életemben – örömkönnyek nélkül nem is történhetett. Azóta, ha Csabrendek valamelyik rendezvényén bemutatnak, mint meghívottat, a felsorolt „titulusaimhoz” mindig hozzáteszem: és Csabrendek Község díszpolgára. (Csabrendek most már nagyközség, de a címadományozásakor még nem volt az.)

– A színház is fontos része az életednek, hiszen például a Fehér babákat nemrég harmadszorra láttad, ráadásul ez az (eddigi) utolsó alkalom azért is különleges volt, mert a salföldi Thália Nyárikertben élvezhetted Görög László rendezését. Ha megkérnélek, hogy ajánld nekem a darabot, mivel akarnál meggyőzni, hogy mindenképpen meg kell néznem?

– Talán azzal, hogy megkérdezem, akarsz-e látni egy dalban elbeszélt történelemkönyvet? Mert az előadás a hatvanas évektől kezdve a kétezres évek elejéig a magyar történelmet, az életünket mutatja be. A dalok, a Led-falak, a tévéképernyőn bejátszott interjúk mind-mind erről szólnak. A színészek hangja, játéka már csak a ráadás, igaz, professzionális ráadás.

– És hogyan szólna az ajánlásod, ha elárulom, hogy a Fehér babák Kulka János előadásában az egyik legkedvesebb dalom?

– Szégyellem, hogy a mai napig nem ismertem, nem tudtam róla, hogy Kulka János is előadja a Fehér babákat. Most, hogy meghallgattam, azt mondom, remek ízlésed van! És ezek után azt hiszem, ajánlanom sem kell, ha teheted, az ajánlásom nélkül is meg fogod nézni.

– Van még az életedben olyan színházi előadás, ami legalább ennyire fontos a számodra, mint a Fehér babák?

– Móricz Kivilágos kivirradtig című kisregényét a Miskolci Nemzeti Színház mutatta be Rusznyák Gábor rendezésében. Vannak frissebb színházi élményeim is, de Te a fontosságra kérdeztél rá. Nos, az az előadás ugyanolyan időszerű, időtálló és felejthetetlen számomra, mint a Fehér babák. Zseniális mű, zseniális rendezés, zseniális színészek.

– Ha otthon vagy, és kikapcsolódni, pihenni szeretnél, milyen zenét szoktál hallgatni? Van olyan előadó vagy dal, amiről úgy érzed, hogy méltatlanul kevesen hallgatják, pedig több figyelmet érdemelne?

– Ez egy fontos kérdés, és mégsem tudok érdemben válaszolni rá. Nem tudom megmondani, kit hallgatnak méltatlanul kevesen, de talán még azt sem, hogy kit hallgatnak méltatlanul sokan. Én Nirvana számokat és Ravel Boléroját hallgatom kikapcsolódásként.

– Korábbi beszélgetésünkben már esett szó a könyvekről, az olvasásról. Mi a jelenlegi olvasmányod? Szakmai okból vagy kikapcsolódásként olvasod?

– Jelenleg két regényt olvasok egyszerre, illetve felváltva – ha már ismerem az adott írásokat, máskor is szoktam egyszerre több könyvet forgatni. Kikapcsolódásként kedves barátom, Kellei György Fullasztó csend című krimijét olvasom újra, szakmai és emberi szempontból pedig a Nobel-díjas François Mauriac kisregényét, A kis idétlent. Ezt az írását minden évben, van, hogy többször is elolvasom. Próbálom ellesni a titkot, hogyan kell írni. Persze ez lehetetlen, lévén, hogy Mauriac az írás géniusza volt, ám én rendületlenül próbálkozom. Emberként pedig a történet újra és újra arra figyelmeztet, hogy az elesetteket, a magukat megvédeni nem tudókat segíteni kell.

– Amikor néhány éve betört az országba a COVID, sokan áttértek az online rendelésre, és ez a tendencia azóta is megmaradt – a könyves piacon is. Ha könyvvásárlásra gondolsz, mi az, amit preferálsz, az internetes vásárlás vagy a könyvesbolti, személyes válogatás?

– Sokkal jobban szeretek könyvesboltban vásárolni, ennek ellenére egyre gyakrabban vásárolok interneten. Ennek egyszerű oka van: mire hazaérek a munkahelyemről, a könyvesboltok többnyire már nincsenek nyitva, vagy ha mégis, nekem idő kell a nézelődésre, válogatásra, beleolvasgatásra. Online viszont én döntöm el, mikor vásárolok, és mivel rossz alvó vagyok, ez többnyire az éjszaka közepén történik.

– Több könyvet vásárolsz, ha egy-egy weboldalon rendelsz magadnak olvasmányt, mint amikor személyesen válogatsz egy üzletben? Bevallom, engem internetes rendelésnél néha elcsábítanak az akciós könyvek és előfordul, hogy olyan is becsúszik, amit nem feltétlen vettem volna meg, ha egy könyvesboltba térek be. Igaz, ott az is véd, hogy nem olyan széles a választék, mint egy webshopban.

– Hé, ez az első dolog, amiben Te és én nem hasonlítunk! Ha könyvesboltban vásárolok, soha nem azzal az egyetlen könyvvel jövök ki, amiért bementem. Online viszont teljesen céltudatos vagyok, és csak azt az egyetlen könyvet veszem meg, ami miatt nekiláttam a vásárlásnak.

– Mennyire gondolod magad tudatos vásárlónak?

− A könyveket tekintve online nincs nálam tudatosabb vásárló, míg személyesen mindig elcsábulok, sőt olyan is előfordult, hogy hat könyvet vettem, ám az nem volt köztük, amiért bementem a boltba. Ha nem könyvekről van szó, akkor online is, személyes vásárláskor is próbálom tartani magamat ahhoz, hogy csakis azt vegyem meg, amit terveztem. Mégsem gondolom magamat tudatos vásárlónak, mert hiába tartom magamat a tervhez, sajnálatos módon ezeknek a tárgyaknak közük sincs a szükségletekhez.

– Kapuváron születtél, Sopronban és Budapesten végezted a tanulmányaidat, jelenleg pedig Keszthelyen élsz. Mi vonzott titeket a balaton-parti városba?

– Bárhol laktunk, Keszthelyen mindig gyakran megfordultunk – ha másért, hogy együnk egy „balatoni” hekket –, mindig Keszthely volt a kedvenc városunk. Aztán egyszer gondoltunk egy merészet, ha már úgyis mindig itt vagyunk, miért ne költözzünk ide? És ideköltöztünk. Ezt a döntésünket aztán soha egy percre sem bántuk meg. Szeretjük Keszthelyt. Szeretjük a várost, az embereket, szeretünk itt élni.

– Néhány éve egy booktuber mesélte egy videójában, hogy már nem egyszer megkapta, milyen jó neki, a Velencei-tó partján, Velencén él, neki el se kell menni nyaralni, hiszen egész évben nyaral. Volt már neked is hasonló beszélgetésben részed?

– Hogyne, méghozzá a férjemmel. Ha nem fült a foga ahhoz a helyhez, ahová presszionáltam, hogy menjünk el, csak annyit mondott: −Miért akarsz nyaralni menni, mikor mi egész évben nyaralunk? Aztán ez már szinte szállóigévé vált köztünk, nevetve mondogatjuk a családtagjainknak, barátainknak.

– Szeretsz utazni?

– Igen. Egyértelműen. Habár ahogy öregszem, jobban kikapcsol néhány órás kerékpározás a parton, mint elutazni az ország másik részébe, vagy egy másik országba.

– Te melyik típusba tartozol: aki az aktívabb pihenést szereti városlátogatással, múzeumokkal, kirándulásokkal megfűszerezve vagy inkább a napozós-strandolós kikapcsolódást kedveled?

– Múzeum-párti vagyok. Meg városlátogatás-párti, kirándulás-párti. Strandolni nem szeretek, viszont napozni nagyon. A nap éltető elemem, ám nem a vízparton, hanem a teraszunkon hódolok a napimádatnak.

– Van Magyarországon olyan hely, ahol már voltál, nagyon szeretted, és visszavágysz, és az olvasóknak is ajánlod, hogy – ha tehetik – egyszer látogassanak el oda? Illetve van-e bakancslistás település vagy hely itthon, amit mindenképpen szeretnél felkeresni?

– Sárospatak. Annak a városnak valami különleges bája van, oda egyszer még mindenképpen szeretnék visszamenni. Nincs bakancslistás helyem, amiket szerettem volna megnézni, mindenhol jártam, de biztosan lesznek még helyek az országban, amelyeket terven kívül felkeresek.

– Ha vendégetek érkezik, aki még nem járt Keszthelyen, és érdekli a város, mi az a látnivaló, amit mindenképpen megmutatnátok neki?

– Sajnálom, hogy ennyire kiszámítható vagyok, de annak, aki Keszthelyen jár, a Festetics-kastélyt mindenképpen meg kell néznie. Nem belülről, kívülről. Le kell ülni egy padra a parkjában, és csak bámulni ezt a fenséges épületet.

– Az interjúra készülve – és utánaolvasva a városnak – nem lehetett nem észrevenni, milyen intenzív kulturális élet zajlik a településen. Tavaly sok hír volt például a szeptember elején megrendezett Verkli Fesztiválról. Van esetleg hír arról, hogy az esemény idén is a városba csalogatja az érdeklődőket?

– Minden év szeptemberének első hétvégéjén szokott lenni általában a Nemzetközi Verkli Fesztivál. A családunkban ez szinte népünnepély, ilyenkor hazajönnek a gyerekeim és unokástul kilátogatunk a Fő térre és a Sétáló utcába, ahol a verklikben és a verkli zenében gyönyörködünk. Jópofák a zenegépek tetején üldögélő majombábuk, Lujza addig ácsingózik utánuk, míg végül mindig megengedik neki a zenegépek működtetői, hogy megsimogathassa őket.

– Idén zajlott az első keszthelyi könyvhét is, ahol számos programon vehettek részt a látogatók – többek között te is dedikáltál. Augusztus végén pedig két napon át a III. Balaton Mölkky Festival helyszíne lesz a Festetics-kastély. Bevallom, nem tudtam, mi is az a mölkky, amíg utána nem olvastam a Magyar MÖLKKY Szövetség honlapján. De a Múzeumok Őszi Fesztiválján Keszthely város magán- és közgyűjteményei, kiállítóhelyei idén is különleges családi rendezvényekkel, rendhagyó tárlatvezetésekkel és programokkal várják majd a látogatókat. Milyen gyakran veszel részt ezeken az eseményeken? Mennyire engedi az időd, hogy a kulturális programoknak a másik, a nézői-látogatói oldalról is részese lehess?

– Amikor csak tehetem, részt veszek a keszthelyi programokon, legyen az kulturális vagy gasztronómiai. A Múzeumok Őszi Fesztiváljának egyik nagy előnye, hogy ilyenkor tovább vannak nyitva a város múzeumai, és mi, látogatók nem kell, hogy végigrohanjunk pl. a hintókiállításon, hogy mindegyiket lássuk még záróra előtt, hanem van idő lassan, komótosan nézelődni, és meghallgatni a tárlatvezetést.

– A keszthely.hu honlapon a várost a Balaton fővárosaként aposztrofálják. Mennyire és mennyiben értesz ezzel egyet?

– Számomra akkor is a Balaton fővárosa volna Keszthely, ha hivatalosan nem volna az – ám az, mivel az önkormányzat levédette a címet. Keszthely kulturális központ, rengeteg múzeum van itt, köztük olyan építészeti neobarokk gyönyörűségek, mint a Balatoni Múzeum épülete. És persze itt van a Festetics-kastély, sok park, köztük a kastély parkja és a Helikon park, Keszthelyen rendezik meg a Helikon Ünnepségeket, itt van a Szigetfürdő, amely a Balaton első vízre épített fürdőháza stb.

– Egyszer töltöttem egy hosszú hétvégét a városban, és elvarázsolt az ottani béke, nyugalom, és az, hogy mennyire szép a természeti és az épített környezet. Talán túlzás lehet állítanom, de – kívülállóként – tökéletes választásnak tűnik kisgyerekes családoknak.

– Kisgyerekes családoknak, nagygyerekes családoknak, pároknak és egyedülállóknak, függetleneknek és elkötelezetteknek, vagyis minden egyes embernek.

– Két fiad van. Ákos orvos, Dénes pedig kémiatanár-környezetkutató. Ők is a városban élnek, vagy másfelé sodorták őket a tanulmányaik, a munkájuk?

– Ákos a családjával Grazban él, Dénes Budapesten, és innen, Keszthelyről mindkét városba nagyjából két és félóra az út autóval. A távolság nem gátol minket abban, hogy gyakran találkozzunk: csak gondolunk egyet, és vagy mi megyünk a férjemmel Grazba, illetve Budapestre, vagy ők jönnek Keszthelyre.

– Nemrég született meg az unokád. Gondolom, azóta körülötte forognak a gondolataitok. Éppen azon a héten mesélted el a jóhírt, amikor Nagyfödémesen díszpolgárrá avattak.

– Egészen pontosan az alatt az idő alatt született meg, amikor a nagyfödémesi író-olvasó találkozó volt, így ezt úgy értelmezem, hogy egy csodálatos előrevetítése annak, hogy szeretni fogja az irodalmat. A kis Matilda a második unokánk. A nővére, Sára Lujza már ötéves, és mindketten az idősebbik fiamnak és feleségének a szemefényei. Meg persze a miénké is, mert minden velük töltött pillanat bearanyozza az életünket.

– Mennyire tudsz besegíteni a gyarapodó család mindennapi tennivalóiba? És milyen érzés nagyszülőnek lenni? Változtatott valamit a gondolkodásodon a kisbaba érkezése?

– A mindennapjaikba annyiban tudunk segíteni, hogy gyakran megyünk hozzájuk, és ők is gyakran jönnek, és olyankor, amikor együtt vagyunk, próbáljuk átvállalni a gyerekekkel, háztartással kapcsolatos teendőket. Biztosra veszem, hogy a nagyapák-nagyanyák többsége egyetért velem abban, hogy nagyszülőnek lenni csodálatos érzés! Talán még a szülővé válásnál is csodálatosabb, mert a nagyszülőségnek van egy hatalmas előnye a szülőséggel szemben: nem a miénk a gyereknevelés felelőssége. És a felszabadultság, ami ezzel jár, rengeteg plusz energiát eredményez, amely energiát aztán az unokával való foglalkozásra, a vele való játékra fordíthatunk. Az unokáim érkezése annyiban változtatta meg a gondolkodásomat, hogy miattuk egyre jobban aggaszt a Föld nevű bolygó jelenlegi helyzete és a további sorsa. Mi lesz, ha annyira kizsigereljük, hogy nem hagyunk mást az unokáinkra, mint életképtelen, halott vidéket?

– A beszélgetésünk végéhez közeledve kicsit visszatérnék egy témához, amiről egy hónapja esett szó. Hogy haladsz az új regényeddel? Vannak friss híreid róla?

– Egy hónapja beszéltünk arról, hogy a történet nagyjából kész, és hogy szinte csak a „nemszeretem” rész, a javítás van hátra. Nem tudhattad, mégis beletrafáltál, mert ez a kérdésed az előző, az unokákkal kapcsolatos kérdésed folytatása, ugyanis tulajdonképpen arról szól az új kézirat, amitől az unokáim nemzedékét féltem: a Föld kizsigerelése utáni életről. A férfi főszereplő a gazdag nők kísérőjeként keresi a kenyerét (vagyis dzsigoló), szerelmes a női főszereplőbe, és a Földbolygó Síkvidékén él. A női főszereplő a Gazdagok hegyoldalán született, a Földbolygó Lapvidékén gyerekeskedett (ez a Földbolygó legszegényebb része, és a mai Balaton vidékén található), ám felnőttként az Igazságbolygón él, ami egy műbolygó, és egy lapvidéki fura fiúba szerelmes. Az ő életüket követve kerekedik a történet, megismerjük a többi műbolygón zajló életet, valamint a főszereplők rokonainak, szerelmeinek az életét is.

– Remélem, hogy a közeljövőben kezükbe vehetik az olvasók a történetet. Nemrég a könyvtárból kilépve a kölcsönzés után összefutottam Beával, akit Molyon @beasechoes néven találnak meg az érdeklődők és egy könyves youtube csatornája link van, együtt mentünk egy darabon, mert egy környéken is lakunk, és akkor is szóba kerültél. Mai napig hálás vagyok neki, amiért a videóiban felhívta rád és a regényeidre a figyelmemet.

– Én is nagyon hálás vagyok Beának. Egyrészt, hogy olvassa a regényeimet, aztán a videóiban, írásaiban olyan szépen beszél róluk, hogy mást is a könyveim olvasására csábít. Másrészt amiatt, hogy a Te érdeklődésedet is felkeltette az írásaim iránt, és ennek köszönhetően ez már a második interjú, amit készítesz velem. És egy írót leginkább akkor olvasnak, ha hallanak felőle, ha az interjúkból és más írásokból megismerik.

– Végül egy kis játékra hívnálak, ha benne vagy. Egy gyors kérdezz-felelek. A válaszokat akár ki is fejtheted, ha van hozzá kedved.

Melyik inkább a kettő közül?

Papírkönyv vagy e-könyv? Papír.
Sötét vagy világos színek? Sötét. (Fiatalon egyértelműen, most azért be-becsúszik néhány világos szín.) No meg a fehér.
Folyó/patak vagy tenger/tó? Folyó/patak. No meg a Balaton. Mindent visz.
Írásbeli vagy szóbeli kommunikáció? Erre most mit mondhatnék? Talán azt, hogy mindkettő.
Kutya vagy macska? Kutya.
Vers vagy próza? Fiatalon vers, most már inkább próza.
Zenés vagy prózai darabok (színházban)? A Fehér babákat és még nagyon kevés más darabot kivéve nem szeretem a zenés darabokat.
Vígjáték vagy dráma? Dráma. Fiatalon kizárólag. Most néha egy-egy vígjátékot is megnézek.
Sör vagy bor? Pálinka.
A palacsinta feltekerve vagy négybe hajtva? Feltekerve.

– Nagyon köszönöm a beszélgetést és a válaszokat! 🙂

Az interjúban Ákody Zsuzsa említette Kellei György Fullasztó csend című regényét. Nos, elfogult vagyok, én is szeretem Kellei regényeit, habár éppen ezt még nem olvastam. Így hát az augusztusi Kimenő rovatban a Fullasztó csendet ajánlom nektek kiemelten is.

A Merítés teljes ajánló listáját itt találjátok: https://moly.hu/listak/merites-konyvajanlo-osszesitett-lista-2017-szeptembertol