Míg Nicole engem bámult, felmértem a nappalit: hamisítatlan jómódú otthon. A tehetősek domboldalán lakók házainál igényesebb, a gazdagok hegyoldalán lévőknél kevésbé fényűző.
A Földbolygón az átlagos jövedelműek a síkvidéken, a szegények a lapvidéken laknak. Ez a vagyon szerinti lakóhelyfelosztás a Földbolygón.
Nagyapám mesélte, amikor ő gyerek volt, még voltak országok meg országhatárok, és több időbe tellett eljutni egyik országból a másikba, mint most egyik bolygóról a másikra. Akkoriban az autók nem suhantak, hanem kerekeken gurultak. Azt is mondta, hogy a különböző országok hazafiai más-más nyelvet beszéltek, s nehezen vagy sehogyan sem értették meg egymást. Azt is tőle tudom, hogy akármilyen más is volt a világ az ő gyerekkorában, szegények és gazdagok akkor is voltak.
Aztán nagyapa úgy tett, mintha megpödörné a nem létező bajuszát, és azt mondta.
– Hiába változik, a világ mindig ugyanaz marad.
Hogy ez mit jelent, máig sem értem, de azt tudom, hogy ez nagyon fontos mondat. A legfontosabb, amit valaha is mondott a nagyapám.
Nicole nappalijában volt egy fényképtartó, amelyet úgy állítottak be, hogy öt másodpercenként váltson képet. Így megismerhettem Nicole férjét, néhány barátjukat, és valószínűleg a szüleiket. Gyerekről készült felvételt egyet sem láttam, vagyis Nicole-ék még el sem kezdték az elvárt legkisebb gyerekszám teljesítését. Ez fontos információ volt, amelyhez anélkül jutottam hozzá, hogy kérdéseket tettem volna fel, vagyis egy csomó időt nyertem. Az üzlet nyélbeütéséhez elengedhetetlen az információgyűjtés – hivatalos nevén az igényfelmérés –, viszont rengeteg időt vesz igénybe.
– Ha minden érthető – mondtam Nicole-nak –, akkor derítsük ki, hogy a hét főbűn közül melyik a legesélyesebb arra, hogy elkövesse. Ha megengedi, felteszek néhány kérdést, amelyek közelebb visznek minket ahhoz, amit tudni szeretnénk.
A beszélgetés elején sok nyitott kérdést kell feltennem ahhoz, hogy megnyíljon az ügyfél, és megossza velem a gondolatait. A jó nyitott kérdés az, amikor a válaszadó szabadon asszociálhat, előbb-utóbb mégis egy számára fontos dologra összpontosít. Nekem a fókuszálás irányát kell figyelnem, hogy a következő nyitott kérdésem valamennyire szűkítse a kört. Később már csak zárt kérdéseket használok: pontosítót, eldöntendőt, alternatívot vagy szuggesztívet, esetleg tükrözőt.
Így visszagondolva hihetetlen, hogy kezdőként mennyit szenvedtem! Képtelen voltam kézben tartani a beszélgetés irányítását, és az ügyfél az asszociációival olyan messzire szállt, hogy az üzlet megkötésére esélyem sem volt. Azóta rengeteget fejlődtem, leginkább a saját magam kárán, mert nemigen akadt a cégnél olyan kolléga, aki átadta volna a tudását: vagy azért, mert nem volt mit, vagy az irigység tartotta vissza. Aztán persze olyan is akadt, aki segített, kedvesen, önzetlenül, de ebből volt kevesebb. Én sem segítek az újaknak, kivéve, ha kérik, hogy segítsek. Ám ez egyre ritkább. Manapság a tudattal rendelkezők egy nagyon fontos kapcsolattartási formától estek el azáltal, hogy elfelejtették, hogyan kell kérni.
Talán a negyedik kérdésre nyílt meg Nicole, s onnantól csak úgy ömlött belőle a szó, alig győztem hallgatni. Csinos pofikája kivörösödött az igyekezettől, annyira akarta, hogy jól feleljen.
Az első öt mondatából tudtam, hogy a bujaság az, ami ellen eredménytelenül küzd. Ez határolta be az egész létét, bár ő azt hitte, hogy a torkosságról beszél.
A Bűn és Következményei Zrt. ugyan a hét főbűnhöz alakította a szolgáltatásait, anélkül, hogy ennek bármi köze volna a valláshoz. A főbűnökhöz is nagyjából csak annyi, hogy a nevüket használta. A cég olvasatában a kevélység magában foglalta a nagyképűséget, a dicsekvést, mások lenézését, megbántását, a túlzásokat. A fösvénységbe beletartozott a kapzsiság, a harácsolás, az önzés, a lelketlenség. A bujaság nemcsak a szexuális túlkapásokra vonatkozott, hanem az egyéb élvezetekre is. Irigység összefoglaló néven szerepelt a káröröm, a tiszteletlenség, a békétlenség, a hazudozás, a viszályszítás. A torkosság a mértéktelen evésen, iváson túl a féktelenséget, a javak habzsolását, vagyis általában a mértéktelenséget jelentette. A harag önmagán kívül bosszúvágyról, sértődékenységről, önzésről, megtorlásról szólt. A jóra való restség pedig bárminemű lustaságot, henyélést, dologtalanságot, nem cselekvést magában foglalt.
– Köszönöm, hogy megosztotta velem a félelmeit – mondtam Nicole-nak. – Most vegyük át újra, milyen szolgáltatásokról van szó, nehogy félreértsük egymást. Tegyük fel, hogy ön a bujaságban látja a legnagyobb csábítást, vagyis ennek a főbűnnek adja a legtöbb esélyt, hogy elköveti. Ez esetben az a teendője, hogy a bujaság megbánására biztosítsa magát. Hogyan is néz ki ez a gyakorlatban? Kötünk most egy szerződést, aminek fejében ön havi rendszerességgel egy bizonyos összeget fizet a zrt.-nek. És ha beigazolódik a félelme, és valóban a bujaság bűnébe esik – ez az ön esetében egészen pontosan azt jelenti, hogy megcsalja a férjét –, és ezt ön megbánja, mi értékeljük a bűnbánatát, és egy nagyobb összeggel jutalmazzuk. A megbánásnak nyilvánosnak kell lennie, értem ezalatt, hogy a kedves férje és néhány tanú előtt kell megtörténnie. Természetesen, ha ön a megbánást követő öt éven belül elválik a férjétől, vagy különélést kezdeményez, a jutalom nem illeti meg, hiszen a megbánás nem volt őszinte, mivel nem a férjével akarja folytatni az életét. Ha a nyilvános megbánás következményeként netán a férje hagyná el önt, az ön számára kifizetett vigaszdíjat a férje kötelessége lesz visszaszolgáltatni cégünknek, mivel az ön töredelmes bűnbánata nem hatotta meg, vagyis nem élt a bűnbocsánat lehetőségével.
Néhány másodpercre elhallgattam, hagytam, hadd eméssze meg a hallottakat. Aztán folytattam.
– Persze a bűn bocsánatának elutasítására is lehet velünk szerződést kötni. Ha az ön férje képtelen megbocsátani önnek, rendszeres havidíj befizetése ellenében nem várjuk el, hogy visszaszolgáltassa nekünk a bűnbánatért önnek kifizetett jutalmat. És persze az egész fordítva is létrejöhet. A férje köt szerződést a bűnbánat megjutalmazására, ön pedig a bűn meg nem bocsátására.
– Értem – csillant fel Nicole szeme, és már biztos voltam benne, hogy négy szerződést kötök velük. – A nyilvános bűnbánatnál kik a tanúk?
– Ha ön a bűnbánó, akkor tanúként jelen van a kedves férje, egy jogászdoktor és egy szakértő a cégünktől, valamint egy független megfigyelő.
– Mennyi havidíjat kellene fizetnünk, hogy a férjemmel együtt bűnbánatra és bűnbocsánatra is biztosítva legyünk?
Ennél a kérdésnél húzok egyedül hasznot a külsőmből. A cég tól-ig határokat ad meg, és a kollégáim nemigen mernek a -tól fölé menni, mert az is hatalmas összeg. Én viszont az összes hófehér fogamat rávillantom az ügyfélre, és az -ig összeget mondom. A havidíj megnevezése előtt újra hangsúlyozom a szolgáltatás előnyeit és a bűnbánatkor esedékes egyösszegű vigaszdíj elképesztő nagyságát.
Mondhatnék kevesebbet is, ám sosem engedek az árból. Ha fele a havidíj, fele a vigaszdíj is, no meg a jutalékom.
– Önnek igaza van – szoktam mondani az ügyfélnek –, ez nem kis összeg. Ezzel együtt én azt mondom, amit cserébe kap, a biztonság, a nyugodt alvás, a megtisztult lelkiismeret, s a lehetőség a bűnbánat megjutalmazására, ennél sokkal többet ér.
Rövid hatásszünet után így folytatom.
– És ha ezt ön is így gondolja, kérem, ajándékozzon meg a mosolyával.
Kivétel nélkül visszamosolyognak rám. Ahogy most Nicole is. Most már csak azt kell megelőznöm, hogy felajánlkozzon.
– Még ma este átküldöm a szerződéseket az e-mailjére – álltam fel, hogy távozzak. – Önnek és a férjének csupán annyi a dolguk, hogy ellássák az elektronikus aláírásukkal. Cégünk a díjat automatikusan leveszi a számláikról.
– Maradjon még – nyújtotta ki felém a kezét Nicole.
Egyértelmű volt a felajánlkozása, megsértettem volna, ha nem veszek tudomást róla.
– Maga nagyon csinos nő, Nicole, épp a kedvemre való. – Határozottan beszéltem, hogy ne legyen kedve vitatkozni. – Ezzel együtt mi néhány órára sem alkothatunk egy párt, ugyanis a Bűn és Következményei Zrt. szabályzata nem engedi az ügyféllel folytatott viszonyt. Én a munkámtól, maga pedig a jutalomtól esne el, ha a velem való viszony bűnét bánja meg. Ugye maga szerint sem éri meg?
Ha erre azt felelné, „De igen!”, csapnivaló volt az igényfelmérésem, és valamit nagyon félreértettem. Ez ugyanis szuggesztív kérdés, amelyet a szakma egy olyan vén rókája, mint én, csak akkor tesz fel, ha tudja, hogy a válasz az rá, amit hallani szeretne.
Fellélegeztem, amikor Nicole azt mondta, „Persze, hogy nem!”
Az öcsém egyszer azt kérdezte.
– Mi van, ha a férj és a feleség összejátszik, és csak hazudják, hogy bujaság bűnébe estek?
– Egy fillért sem kapnak. Nem hiába van a cégtől szakértő a tanúk között. Kivizsgálja az esetet, és ha csupán álbujaság, biztos, hogy kideríti. Egyébként kár leragadnunk a bujaságnál. Ez csupán a harmadik leggyakoribb szerződésfajta, a pálmát az irigység viszi el. Gondoltad volna? Persze minden esetben csak akkor fizetünk, ha a megbánás azelőtt történik, hogy fény derülne a bűnre.
*
Sok bűnöm van, rengeteg. A kevélység nem tartozik közéjük, ezzel együtt szemrebbenés nélkül állítom, hogy jó üzletkötő vagyok. Az egyik legjobb. Nyeremény a cégnek és nyeremény az ügyfeleknek is. Korrekt vagyok. Csak arra a bűnre kötök szerződést, amelynek az igényfelmérés alapján a legnagyobb az esélye, hogy az ügyfél egyszer majd elköveti. A kollégáim gyakran figyelmetlenek, és emiatt félrevezetik a klienseket: például restségre kötnek szerződést, holott az irigység az, amellyel küzd. Amikor aztán elköveti az irigység bűnét, és később megbánja, természetesen nem fizetünk, és a megrendelő becsapva érzi magát. Kígyót-békát kiabál a cégünkre, hogy hiába fizette a magas havidíjat, holott a Zrt vétlen: az ügyfélre leselkedő kísértés megítélésében az üzletkötő volt ügyetlen. (Illetve a tanácsadó, merthogy a kollégák így hívatják magukat.)
Amikor a céghez kerültem, utánanéztem, mi az, hogy bűn. Nem a főbűnök, hanem általában a bűnök. Azt derítettem ki, hogy a bűn olyan cselekedet vagy mulasztás, amit egy adott erkölcsi norma tiltottnak vagy elmarasztalandónak tart. Vagyis a bűn egy erkölcsi-filozófiai fogalom, amely valamely erkölcsi előírás megszegését jelenti.
A nagyapám szerint a legnagyobb bűn az istenkáromlás. Az ő és a kortársai életében minden bűnnek volt vallási felhangja. Ma a bűnnek nincs köze a valláshoz, csupán a rossz, a helytelen szinonimája.
Nagyapa azt mondta, az istenkáromlás halálos bűn. Azt is mondta, hogy a halálos bűnök mások, mint a főbűnök. A halálos bűnök megbocsáthatatlan bűnök, míg a főbűnök megbocsáthatók; az igazi veszélyük abban rejlik, hogy hajlamossá tesznek más bűnök elkövetésére, és az általuk gerjesztett egyéb bűnök elszaporodását idézik elő. A nagyapám istenfélő volt, és soha nem vette hiába szájára az Úr nevét.
Ma már nem tudunk mit kezdeni ezekkel a fogalmakkal, mint istenfélő, istenkáromló. Hacsak nem a nagyapjuk közelében nőttek fel, a korosztályom nem is érti, mit jelentenek. Én értem, bár nem használom.
Az én főbűnöm a fösvénység. A megszerzett javakhoz való rendíthetetlen ragaszkodásom. Jó üzleteket kötök, ebből következően jól keresek. Ám a hat év során, amióta a cég munkatársa vagyok, egy fillért sem költöttem a keresetemből, mind ott várakozik a számlámon. Szép summa. Ha a gazdagok hegyoldalán nem is lakhatnék, a jómódúak domboldalán mindenképp. Ám én a síkvidéken élek az apámmal és az öcsémmel. Mindig is itt éltem. És a nagyapám is itt élt. Már akkor itt éltünk, amikor a tudattal rendelkezők nem az anyagi javaik alapján osztoztak meg a domborzati viszonyokon.
Nagyapám szerint akkor kezdte el rágni a féreg az embert, és azóta nevezi magát tudattal rendelkezőnek, amikor az első műbolygót elkészítették. Nem tudom, milyen féregről beszélt a nagyapám, de érzem, hogy rág.
Amint már mondtam, a cégtől kapott pénzhez nem nyúlok. De nem az apám tart el. Engem a nők tartanak el. Emiatt tart az apám gátlástalannak és lelkiismeretlennek, holott nem vagyok az. Csupán praktikus. Nem hagyom veszendőbe menni az egyetlen értékemet. A nagyapám szálfatermetű parasztgazda volt, az apám vékonyabb dongájú városi ember. Anyám a magas rangú felmenőivel dicsekedett, nem tudom, igazat beszélt-e. Egyikük se vitte sokra, és én sem fogom. De a külsőmben rejlő lehetőséget veszni nem hagyom. Nem tudom, kinek, minek köszönhetően lettem ilyenné, amilyen vagyok. A hajam napszítta szőke, a szemem barna, az orrom egyenes, az ajkam telt, a fogaim épek és hófehérek, a bőröm hibátlan. A vállam széles, a lábam hosszú, és bár keveset sportolok, izmos vagyok. A cégnél az elektronikus felvételi adatlapomon ez áll: „Kellemes orgánumú, gyönyörű férfi. Alkalmazása feltétlenül ajánlott”.
E jellemzés miatt döntöttem úgy, hogy máshol is szerencsét próbálok. Nem árt két lábon állni. Megtartva a Bűn és Következményei Zrt.-nél az üzletkötői állásomat, jelentkeztem a Céhbe. Felvettek.
*
Anya barátnője volt az első szeretőm. Kár, hogy vége lett. Sosem éreztem olyan biztonságban magamat, mint mellette.
Anyát és a húgainkat látogattuk meg a Boldogságbolygón az öcsémmel. Anya ekkor már a negyedik éve volt bolboha, apa gondjaira hagyva az öcsémet és engem. Akkoriban azt gondoltam, anya hős: feláldozta magát értem és a többi fölboháért. Akkoriban azt gondoltam, hogy bár elhagyott, az anyám szeret engem.
Már létezett a Hobbibolygó, az elsőként legyártott műbolygó, és az Élvbolygó is, amely a második. Anya azt ígérte, a születésnapomon elkísér a Hobbibolygóra, hogy kiválaszthassam azt a sportot, amit aztán a Földbolygón űzhetek. A Földbolygón csak egy adott klub tagjaként lehet sportolni, ám horribilis összegbe kerül a belépés. A Hobbibolygón viszont tagság nélkül lehet kipróbálni a sportokat, s csak aztán kell fizetni belépőt. Úgy gondoltam, a Hobbibolygón ingyen kipróbálok néhány sportfajtát, és amelyik megtetszik, abba a klubba lépek be otthon.
Hétéves voltam, amikor kihelyezték a Hobbibolygót. Nagyapával együtt figyeltük a tévében a műveletet, ám ő egyáltalán nem lelkesedett.
– Valami kehe van ezzel az egésszel – mondta. – Isten ellen való vétek, hogy fogja magát az ember, és olyan életteret buherál magának, amilyet az Úr teremtett neki. Baj lesz még ebből, meglátod.
A Hobbibolygóban még nem volt pénz. Az telepedett le ott, aki akart, nem kellett fizetni a hobbohaságért. Apa szerint a főnik első és egyetlen jótette volt a Hobbibolygó kihelyezése az űrbe.
Tulajdonképpen menedéknek készült, kiútnak a Földbolygón tarthatatlanná vált dzsungelből, a beszűkült életlehetőségekből. Az ökológiai lábnyom ugrásszerű megnövekedése volt a kényszerítő erő a kiútkereséshez. Az ökológiai lábnyom az az élettér, amely egy meghatározott számú népességet meghatározott életszínvonalon végtelen ideig képes eltartani. Azt jelzi, hogy az adott gazdasági tevékenység és kultúra mekkora terhelést jelent a természetre. A főnik tana szerint az ökológiai lábnyom 1961-ben 0,88 hektár/fő volt. Ez 2011-re 2,2 hektár/főre emelkedett, míg a biológiai kapacitás, tehát az eltartó képesség csupán 1,8 hektár/fő volt. Vagyis az ökológiai deficit 2011-ben 4 hektár/fő. A Hobbibolygó kihelyezésekor az ökológiai deficit már 13 hektár/fő.
A Hobbibolygó elkészítése életmentő tett volt, ugyanakkor hatalmas kihívás a tudósoknak: elfogadható életfeltételeket kellett teremteni.
Ennek érdekében egy réges-régi kísérlethez nyúltak vissza, amelyet annak idején Bioszféra 2-nek hívtak. A Bioszféra 2 lényege az volt, hogy egy, a környezetétől hermetikusan elzárt, 1,27 hektár területű laboratóriumban mesterséges ökoszisztémát hoztak létre: erdőt, mocsarat, tavat, sivatagot, szavannát, óceánt, belterjes gazdaságot és nyolc fő számára életteret, akik két évre beköltöztek ebbe az üvegházba, ahová kívülről csupán a napfény juthatott be. Aztán másfél év elteltével be kellett avatkozni a rendszerbe, mert a tudósok élete veszélybe került: az oxigénkoncentráció 21-ről 14 százalékra csökkent. Vagyis a Bioszféra 2 kísérlet megbukott, ám a Hobbibolygó megálmodói okultak a hibákból, és életképes rendszert hoztak létre.
A Hobbibolygón voltak édesvizű folyók és tavak, trópusi esőerdők, fenyvesek, lombhullató erdők, dombok és hegyek, óceán korallzátonyokkal, lakótelepülések a sokmillió tudattal rendelkező számára, valamint rengeteg szabad terület a különféle hobbik gyakorlására.
Voltak pályák a labdajátékok kedvelőinek, vizek a vízi sportokat űzőknek, erdők-mezők a túrázóknak, és minden más kedvtelésnek a megfelelő hely. Nemcsak az elkészítése, a Hobbibolygó kihelyezése sem volt egyszerű. Némely kondíciói megegyeztek a régi korok űrállomásainak kihelyezésével, csakhogy ez nem űrállomás, még csak nem is űrváros, hanem űrbolygó volt.
A közlekedés a Földbolygó és a többi bolygó között a mai napig űrkompokkal történik. Az űrkompok két legfőbb tulajdonsága a gyorsaság és biztonság. Vannak kicsi űrkompok, néhány fő szállítására, ezek többnyire űrtaxiként üzemelnek, és vannak nagyok, amelyek menetrend szerinti járatain több száz utazó közlekedik. Én az űrtaxit szeretem jobban. Nincs kötve indulási időhöz, s ha úgy akarom, órákat vár rám. Persze lényegesen drágább, mint a menetrend szerinti járatok, de nagyjából ez az egyetlen luxus, amire költök.
A fizetőeszköz neve minden bolygón pénz: a Földbolygón földpénz, a Hobbibolygón hobbipénz és így tovább, ám pénz csak virtuálisan létezik, megfogni, megszagolni, mint apám tette a Hűségéért kapott oklevéllel, nem lehet.
Kedves Látogató! Tájékoztatunk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával a tájékoztatásunkat tudomásul veszed.ElfogadomAdatkezelési tájékoztató
Tizenhat év I. Jude (folytatás) 2.
Ákody Zsuzsa
Tizenhat év
I.
Jude
(folytatás)
2.
Míg Nicole engem bámult, felmértem a nappalit: hamisítatlan jómódú otthon. A tehetősek domboldalán lakók házainál igényesebb, a gazdagok hegyoldalán lévőknél kevésbé fényűző.
A Földbolygón az átlagos jövedelműek a síkvidéken, a szegények a lapvidéken laknak. Ez a vagyon szerinti lakóhelyfelosztás a Földbolygón.
Nagyapám mesélte, amikor ő gyerek volt, még voltak országok meg országhatárok, és több időbe tellett eljutni egyik országból a másikba, mint most egyik bolygóról a másikra. Akkoriban az autók nem suhantak, hanem kerekeken gurultak. Azt is mondta, hogy a különböző országok hazafiai más-más nyelvet beszéltek, s nehezen vagy sehogyan sem értették meg egymást. Azt is tőle tudom, hogy akármilyen más is volt a világ az ő gyerekkorában, szegények és gazdagok akkor is voltak.
Aztán nagyapa úgy tett, mintha megpödörné a nem létező bajuszát, és azt mondta.
– Hiába változik, a világ mindig ugyanaz marad.
Hogy ez mit jelent, máig sem értem, de azt tudom, hogy ez nagyon fontos mondat. A legfontosabb, amit valaha is mondott a nagyapám.
Nicole nappalijában volt egy fényképtartó, amelyet úgy állítottak be, hogy öt másodpercenként váltson képet. Így megismerhettem Nicole férjét, néhány barátjukat, és valószínűleg a szüleiket. Gyerekről készült felvételt egyet sem láttam, vagyis Nicole-ék még el sem kezdték az elvárt legkisebb gyerekszám teljesítését. Ez fontos információ volt, amelyhez anélkül jutottam hozzá, hogy kérdéseket tettem volna fel, vagyis egy csomó időt nyertem. Az üzlet nyélbeütéséhez elengedhetetlen az információgyűjtés – hivatalos nevén az igényfelmérés –, viszont rengeteg időt vesz igénybe.
– Ha minden érthető – mondtam Nicole-nak –, akkor derítsük ki, hogy a hét főbűn közül melyik a legesélyesebb arra, hogy elkövesse. Ha megengedi, felteszek néhány kérdést, amelyek közelebb visznek minket ahhoz, amit tudni szeretnénk.
A beszélgetés elején sok nyitott kérdést kell feltennem ahhoz, hogy megnyíljon az ügyfél, és megossza velem a gondolatait. A jó nyitott kérdés az, amikor a válaszadó szabadon asszociálhat, előbb-utóbb mégis egy számára fontos dologra összpontosít. Nekem a fókuszálás irányát kell figyelnem, hogy a következő nyitott kérdésem valamennyire szűkítse a kört. Később már csak zárt kérdéseket használok: pontosítót, eldöntendőt, alternatívot vagy szuggesztívet, esetleg tükrözőt.
Így visszagondolva hihetetlen, hogy kezdőként mennyit szenvedtem! Képtelen voltam kézben tartani a beszélgetés irányítását, és az ügyfél az asszociációival olyan messzire szállt, hogy az üzlet megkötésére esélyem sem volt. Azóta rengeteget fejlődtem, leginkább a saját magam kárán, mert nemigen akadt a cégnél olyan kolléga, aki átadta volna a tudását: vagy azért, mert nem volt mit, vagy az irigység tartotta vissza. Aztán persze olyan is akadt, aki segített, kedvesen, önzetlenül, de ebből volt kevesebb. Én sem segítek az újaknak, kivéve, ha kérik, hogy segítsek. Ám ez egyre ritkább. Manapság a tudattal rendelkezők egy nagyon fontos kapcsolattartási formától estek el azáltal, hogy elfelejtették, hogyan kell kérni.
Talán a negyedik kérdésre nyílt meg Nicole, s onnantól csak úgy ömlött belőle a szó, alig győztem hallgatni. Csinos pofikája kivörösödött az igyekezettől, annyira akarta, hogy jól feleljen.
Az első öt mondatából tudtam, hogy a bujaság az, ami ellen eredménytelenül küzd. Ez határolta be az egész létét, bár ő azt hitte, hogy a torkosságról beszél.
A Bűn és Következményei Zrt. ugyan a hét főbűnhöz alakította a szolgáltatásait, anélkül, hogy ennek bármi köze volna a valláshoz. A főbűnökhöz is nagyjából csak annyi, hogy a nevüket használta. A cég olvasatában a kevélység magában foglalta a nagyképűséget, a dicsekvést, mások lenézését, megbántását, a túlzásokat. A fösvénységbe beletartozott a kapzsiság, a harácsolás, az önzés, a lelketlenség. A bujaság nemcsak a szexuális túlkapásokra vonatkozott, hanem az egyéb élvezetekre is. Irigység összefoglaló néven szerepelt a káröröm, a tiszteletlenség, a békétlenség, a hazudozás, a viszályszítás. A torkosság a mértéktelen evésen, iváson túl a féktelenséget, a javak habzsolását, vagyis általában a mértéktelenséget jelentette. A harag önmagán kívül bosszúvágyról, sértődékenységről, önzésről, megtorlásról szólt. A jóra való restség pedig bárminemű lustaságot, henyélést, dologtalanságot, nem cselekvést magában foglalt.
– Köszönöm, hogy megosztotta velem a félelmeit – mondtam Nicole-nak. – Most vegyük át újra, milyen szolgáltatásokról van szó, nehogy félreértsük egymást. Tegyük fel, hogy ön a bujaságban látja a legnagyobb csábítást, vagyis ennek a főbűnnek adja a legtöbb esélyt, hogy elköveti. Ez esetben az a teendője, hogy a bujaság megbánására biztosítsa magát. Hogyan is néz ki ez a gyakorlatban? Kötünk most egy szerződést, aminek fejében ön havi rendszerességgel egy bizonyos összeget fizet a zrt.-nek. És ha beigazolódik a félelme, és valóban a bujaság bűnébe esik – ez az ön esetében egészen pontosan azt jelenti, hogy megcsalja a férjét –, és ezt ön megbánja, mi értékeljük a bűnbánatát, és egy nagyobb összeggel jutalmazzuk. A megbánásnak nyilvánosnak kell lennie, értem ezalatt, hogy a kedves férje és néhány tanú előtt kell megtörténnie. Természetesen, ha ön a megbánást követő öt éven belül elválik a férjétől, vagy különélést kezdeményez, a jutalom nem illeti meg, hiszen a megbánás nem volt őszinte, mivel nem a férjével akarja folytatni az életét. Ha a nyilvános megbánás következményeként netán a férje hagyná el önt, az ön számára kifizetett vigaszdíjat a férje kötelessége lesz visszaszolgáltatni cégünknek, mivel az ön töredelmes bűnbánata nem hatotta meg, vagyis nem élt a bűnbocsánat lehetőségével.
Néhány másodpercre elhallgattam, hagytam, hadd eméssze meg a hallottakat. Aztán folytattam.
– Persze a bűn bocsánatának elutasítására is lehet velünk szerződést kötni. Ha az ön férje képtelen megbocsátani önnek, rendszeres havidíj befizetése ellenében nem várjuk el, hogy visszaszolgáltassa nekünk a bűnbánatért önnek kifizetett jutalmat. És persze az egész fordítva is létrejöhet. A férje köt szerződést a bűnbánat megjutalmazására, ön pedig a bűn meg nem bocsátására.
– Értem – csillant fel Nicole szeme, és már biztos voltam benne, hogy négy szerződést kötök velük. – A nyilvános bűnbánatnál kik a tanúk?
– Ha ön a bűnbánó, akkor tanúként jelen van a kedves férje, egy jogászdoktor és egy szakértő a cégünktől, valamint egy független megfigyelő.
– Mennyi havidíjat kellene fizetnünk, hogy a férjemmel együtt bűnbánatra és bűnbocsánatra is biztosítva legyünk?
Ennél a kérdésnél húzok egyedül hasznot a külsőmből. A cég tól-ig határokat ad meg, és a kollégáim nemigen mernek a -tól fölé menni, mert az is hatalmas összeg. Én viszont az összes hófehér fogamat rávillantom az ügyfélre, és az -ig összeget mondom. A havidíj megnevezése előtt újra hangsúlyozom a szolgáltatás előnyeit és a bűnbánatkor esedékes egyösszegű vigaszdíj elképesztő nagyságát.
Mondhatnék kevesebbet is, ám sosem engedek az árból. Ha fele a havidíj, fele a vigaszdíj is, no meg a jutalékom.
– Önnek igaza van – szoktam mondani az ügyfélnek –, ez nem kis összeg. Ezzel együtt én azt mondom, amit cserébe kap, a biztonság, a nyugodt alvás, a megtisztult lelkiismeret, s a lehetőség a bűnbánat megjutalmazására, ennél sokkal többet ér.
Rövid hatásszünet után így folytatom.
– És ha ezt ön is így gondolja, kérem, ajándékozzon meg a mosolyával.
Kivétel nélkül visszamosolyognak rám. Ahogy most Nicole is. Most már csak azt kell megelőznöm, hogy felajánlkozzon.
– Még ma este átküldöm a szerződéseket az e-mailjére – álltam fel, hogy távozzak. – Önnek és a férjének csupán annyi a dolguk, hogy ellássák az elektronikus aláírásukkal. Cégünk a díjat automatikusan leveszi a számláikról.
– Maradjon még – nyújtotta ki felém a kezét Nicole.
Egyértelmű volt a felajánlkozása, megsértettem volna, ha nem veszek tudomást róla.
– Maga nagyon csinos nő, Nicole, épp a kedvemre való. – Határozottan beszéltem, hogy ne legyen kedve vitatkozni. – Ezzel együtt mi néhány órára sem alkothatunk egy párt, ugyanis a Bűn és Következményei Zrt. szabályzata nem engedi az ügyféllel folytatott viszonyt. Én a munkámtól, maga pedig a jutalomtól esne el, ha a velem való viszony bűnét bánja meg. Ugye maga szerint sem éri meg?
Ha erre azt felelné, „De igen!”, csapnivaló volt az igényfelmérésem, és valamit nagyon félreértettem. Ez ugyanis szuggesztív kérdés, amelyet a szakma egy olyan vén rókája, mint én, csak akkor tesz fel, ha tudja, hogy a válasz az rá, amit hallani szeretne.
Fellélegeztem, amikor Nicole azt mondta, „Persze, hogy nem!”
Az öcsém egyszer azt kérdezte.
– Mi van, ha a férj és a feleség összejátszik, és csak hazudják, hogy bujaság bűnébe estek?
– Egy fillért sem kapnak. Nem hiába van a cégtől szakértő a tanúk között. Kivizsgálja az esetet, és ha csupán álbujaság, biztos, hogy kideríti. Egyébként kár leragadnunk a bujaságnál. Ez csupán a harmadik leggyakoribb szerződésfajta, a pálmát az irigység viszi el. Gondoltad volna? Persze minden esetben csak akkor fizetünk, ha a megbánás azelőtt történik, hogy fény derülne a bűnre.
*
Sok bűnöm van, rengeteg. A kevélység nem tartozik közéjük, ezzel együtt szemrebbenés nélkül állítom, hogy jó üzletkötő vagyok. Az egyik legjobb. Nyeremény a cégnek és nyeremény az ügyfeleknek is. Korrekt vagyok. Csak arra a bűnre kötök szerződést, amelynek az igényfelmérés alapján a legnagyobb az esélye, hogy az ügyfél egyszer majd elköveti. A kollégáim gyakran figyelmetlenek, és emiatt félrevezetik a klienseket: például restségre kötnek szerződést, holott az irigység az, amellyel küzd. Amikor aztán elköveti az irigység bűnét, és később megbánja, természetesen nem fizetünk, és a megrendelő becsapva érzi magát. Kígyót-békát kiabál a cégünkre, hogy hiába fizette a magas havidíjat, holott a Zrt vétlen: az ügyfélre leselkedő kísértés megítélésében az üzletkötő volt ügyetlen. (Illetve a tanácsadó, merthogy a kollégák így hívatják magukat.)
Amikor a céghez kerültem, utánanéztem, mi az, hogy bűn. Nem a főbűnök, hanem általában a bűnök. Azt derítettem ki, hogy a bűn olyan cselekedet vagy mulasztás, amit egy adott erkölcsi norma tiltottnak vagy elmarasztalandónak tart. Vagyis a bűn egy erkölcsi-filozófiai fogalom, amely valamely erkölcsi előírás megszegését jelenti.
A nagyapám szerint a legnagyobb bűn az istenkáromlás. Az ő és a kortársai életében minden bűnnek volt vallási felhangja. Ma a bűnnek nincs köze a valláshoz, csupán a rossz, a helytelen szinonimája.
Nagyapa azt mondta, az istenkáromlás halálos bűn. Azt is mondta, hogy a halálos bűnök mások, mint a főbűnök. A halálos bűnök megbocsáthatatlan bűnök, míg a főbűnök megbocsáthatók; az igazi veszélyük abban rejlik, hogy hajlamossá tesznek más bűnök elkövetésére, és az általuk gerjesztett egyéb bűnök elszaporodását idézik elő. A nagyapám istenfélő volt, és soha nem vette hiába szájára az Úr nevét.
Ma már nem tudunk mit kezdeni ezekkel a fogalmakkal, mint istenfélő, istenkáromló. Hacsak nem a nagyapjuk közelében nőttek fel, a korosztályom nem is érti, mit jelentenek. Én értem, bár nem használom.
Az én főbűnöm a fösvénység. A megszerzett javakhoz való rendíthetetlen ragaszkodásom. Jó üzleteket kötök, ebből következően jól keresek. Ám a hat év során, amióta a cég munkatársa vagyok, egy fillért sem költöttem a keresetemből, mind ott várakozik a számlámon. Szép summa. Ha a gazdagok hegyoldalán nem is lakhatnék, a jómódúak domboldalán mindenképp. Ám én a síkvidéken élek az apámmal és az öcsémmel. Mindig is itt éltem. És a nagyapám is itt élt. Már akkor itt éltünk, amikor a tudattal rendelkezők nem az anyagi javaik alapján osztoztak meg a domborzati viszonyokon.
Nagyapám szerint akkor kezdte el rágni a féreg az embert, és azóta nevezi magát tudattal rendelkezőnek, amikor az első műbolygót elkészítették. Nem tudom, milyen féregről beszélt a nagyapám, de érzem, hogy rág.
Amint már mondtam, a cégtől kapott pénzhez nem nyúlok. De nem az apám tart el. Engem a nők tartanak el. Emiatt tart az apám gátlástalannak és lelkiismeretlennek, holott nem vagyok az. Csupán praktikus. Nem hagyom veszendőbe menni az egyetlen értékemet. A nagyapám szálfatermetű parasztgazda volt, az apám vékonyabb dongájú városi ember. Anyám a magas rangú felmenőivel dicsekedett, nem tudom, igazat beszélt-e. Egyikük se vitte sokra, és én sem fogom. De a külsőmben rejlő lehetőséget veszni nem hagyom. Nem tudom, kinek, minek köszönhetően lettem ilyenné, amilyen vagyok. A hajam napszítta szőke, a szemem barna, az orrom egyenes, az ajkam telt, a fogaim épek és hófehérek, a bőröm hibátlan. A vállam széles, a lábam hosszú, és bár keveset sportolok, izmos vagyok. A cégnél az elektronikus felvételi adatlapomon ez áll: „Kellemes orgánumú, gyönyörű férfi. Alkalmazása feltétlenül ajánlott”.
E jellemzés miatt döntöttem úgy, hogy máshol is szerencsét próbálok. Nem árt két lábon állni. Megtartva a Bűn és Következményei Zrt.-nél az üzletkötői állásomat, jelentkeztem a Céhbe. Felvettek.
*
Anya barátnője volt az első szeretőm. Kár, hogy vége lett. Sosem éreztem olyan biztonságban magamat, mint mellette.
Anyát és a húgainkat látogattuk meg a Boldogságbolygón az öcsémmel. Anya ekkor már a negyedik éve volt bolboha, apa gondjaira hagyva az öcsémet és engem. Akkoriban azt gondoltam, anya hős: feláldozta magát értem és a többi fölboháért. Akkoriban azt gondoltam, hogy bár elhagyott, az anyám szeret engem.
Már létezett a Hobbibolygó, az elsőként legyártott műbolygó, és az Élvbolygó is, amely a második. Anya azt ígérte, a születésnapomon elkísér a Hobbibolygóra, hogy kiválaszthassam azt a sportot, amit aztán a Földbolygón űzhetek. A Földbolygón csak egy adott klub tagjaként lehet sportolni, ám horribilis összegbe kerül a belépés. A Hobbibolygón viszont tagság nélkül lehet kipróbálni a sportokat, s csak aztán kell fizetni belépőt. Úgy gondoltam, a Hobbibolygón ingyen kipróbálok néhány sportfajtát, és amelyik megtetszik, abba a klubba lépek be otthon.
Hétéves voltam, amikor kihelyezték a Hobbibolygót. Nagyapával együtt figyeltük a tévében a műveletet, ám ő egyáltalán nem lelkesedett.
– Valami kehe van ezzel az egésszel – mondta. – Isten ellen való vétek, hogy fogja magát az ember, és olyan életteret buherál magának, amilyet az Úr teremtett neki. Baj lesz még ebből, meglátod.
A Hobbibolygóban még nem volt pénz. Az telepedett le ott, aki akart, nem kellett fizetni a hobbohaságért. Apa szerint a főnik első és egyetlen jótette volt a Hobbibolygó kihelyezése az űrbe.
Tulajdonképpen menedéknek készült, kiútnak a Földbolygón tarthatatlanná vált dzsungelből, a beszűkült életlehetőségekből. Az ökológiai lábnyom ugrásszerű megnövekedése volt a kényszerítő erő a kiútkereséshez. Az ökológiai lábnyom az az élettér, amely egy meghatározott számú népességet meghatározott életszínvonalon végtelen ideig képes eltartani. Azt jelzi, hogy az adott gazdasági tevékenység és kultúra mekkora terhelést jelent a természetre. A főnik tana szerint az ökológiai lábnyom 1961-ben 0,88 hektár/fő volt. Ez 2011-re 2,2 hektár/főre emelkedett, míg a biológiai kapacitás, tehát az eltartó képesség csupán 1,8 hektár/fő volt. Vagyis az ökológiai deficit 2011-ben 4 hektár/fő. A Hobbibolygó kihelyezésekor az ökológiai deficit már 13 hektár/fő.
A Hobbibolygó elkészítése életmentő tett volt, ugyanakkor hatalmas kihívás a tudósoknak: elfogadható életfeltételeket kellett teremteni.
Ennek érdekében egy réges-régi kísérlethez nyúltak vissza, amelyet annak idején Bioszféra 2-nek hívtak. A Bioszféra 2 lényege az volt, hogy egy, a környezetétől hermetikusan elzárt, 1,27 hektár területű laboratóriumban mesterséges ökoszisztémát hoztak létre: erdőt, mocsarat, tavat, sivatagot, szavannát, óceánt, belterjes gazdaságot és nyolc fő számára életteret, akik két évre beköltöztek ebbe az üvegházba, ahová kívülről csupán a napfény juthatott be. Aztán másfél év elteltével be kellett avatkozni a rendszerbe, mert a tudósok élete veszélybe került: az oxigénkoncentráció 21-ről 14 százalékra csökkent. Vagyis a Bioszféra 2 kísérlet megbukott, ám a Hobbibolygó megálmodói okultak a hibákból, és életképes rendszert hoztak létre.
A Hobbibolygón voltak édesvizű folyók és tavak, trópusi esőerdők, fenyvesek, lombhullató erdők, dombok és hegyek, óceán korallzátonyokkal, lakótelepülések a sokmillió tudattal rendelkező számára, valamint rengeteg szabad terület a különféle hobbik gyakorlására.
Voltak pályák a labdajátékok kedvelőinek, vizek a vízi sportokat űzőknek, erdők-mezők a túrázóknak, és minden más kedvtelésnek a megfelelő hely. Nemcsak az elkészítése, a Hobbibolygó kihelyezése sem volt egyszerű. Némely kondíciói megegyeztek a régi korok űrállomásainak kihelyezésével, csakhogy ez nem űrállomás, még csak nem is űrváros, hanem űrbolygó volt.
A közlekedés a Földbolygó és a többi bolygó között a mai napig űrkompokkal történik. Az űrkompok két legfőbb tulajdonsága a gyorsaság és biztonság. Vannak kicsi űrkompok, néhány fő szállítására, ezek többnyire űrtaxiként üzemelnek, és vannak nagyok, amelyek menetrend szerinti járatain több száz utazó közlekedik. Én az űrtaxit szeretem jobban. Nincs kötve indulási időhöz, s ha úgy akarom, órákat vár rám. Persze lényegesen drágább, mint a menetrend szerinti járatok, de nagyjából ez az egyetlen luxus, amire költök.
A fizetőeszköz neve minden bolygón pénz: a Földbolygón földpénz, a Hobbibolygón hobbipénz és így tovább, ám pénz csak virtuálisan létezik, megfogni, megszagolni, mint apám tette a Hűségéért kapott oklevéllel, nem lehet.
Folytatás következik